2023.12.27
Péter
November 20-án tartottuk a tanév harmadik projektjét melyben Árpádházi Szent Erzsébet életét ismerték meg a gyerekek. A magyar királylány neve a világon mindenhol ismert. Nagyon fiatalon elhunyt, de ez idő alatt megélt boldogságot, szenvedést, gazdagságot, nyomort. Ennek a csodás fiatal nőnek a segítségnyújtás, az elesettek támogatása volt a legfontosabb az életében. Jó volt látni- a mai világban szinte ismeretlen már amit ő tett- ahogy a gyerekek érdeklődve hallgattak, ahogy elmeséltem nekik Szent Erzsébet élettörténetét. A negyedikesek közül többen felidézték az előző magyarórán hallottakat, így a szokásos kvíznél helyzeti előnyben voltak.
Vegyes csoportok alakultak, majd kezdődött a program második része:
- digitális kvíz a Kahoot programmal ahol a csapaton belül párokban vetélkedhettek, ki ad a leggyorsabban helyes választ
- Erzsébetet lehetett színezni rózsákkal a kötényében
- Rejtvényeket, eltéréskereső képeket megfejteni
- papírból rózsákat készíteni
Mivel Szent Erzsébetet a rózsákkal a kötényében ábrázolják- melyek a szegényeknek szánt cipóból lettek a csoda folytán, a harmadik részben a kenyér kapta a főszerepet. Különleges szendvicseket készíthettek a gyerekek csapataikon belül egyénileg, párokban….. Ötleteket az internetről szerezhettek, ügyesen használva az interaktív táblát. A program a visszajelzések alapján jól sikerült, jól éreztük magunkat, tartalmas délutánt töltöttünk együtt!
Köszönöm kollégáimnak: Livi néninek, Niki néninek és Timi néninek a segítséget a program lebonyolításában és konyhásnénijeinknek, hogy biztosították a szendvicskészítés helyszínét, segítettek az előkészületekben és eltüntették a romokat!
Tóthné Lehoczki Zsuzsa
projektvezető