Határtalanul program

Határtalanul program

A folyó összeköt (Három határ, három folyó, három torkolat)

2019. október 12. és 16. között a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda illetve a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola hetedikes tanulói egy csodálatos kiránduláson vehettek részt a határtalanul program támogatásával, három határon keresztül, a Dunát követve egészen a vaskapuig.
Az út során interaktív módon, játékos, tapasztalati tanulással ismerkedtünk a Délvidék történelmi, vallási, művészeti, természettudományos, irodalmi, néprajzi vonatkozásaival.

A első napot Eszéken kezdtük, ahol egy feladatlap segítségével önállóan szereztek ismereteket a tanulók Horvátország legzöldebb városáról. Itt végeztük el az első úthoz kapcsolódó vízvizsgálatot is a Dráván. A nap további részében az Almási Drávatorkolat meglátogatása után Doroszlón megismerkedtünk a kegyhellyel, és a helyi magyar közösséggel közösen a falu szüreti fesztiválján vettünk részt. Diákjainknak itt lehetősége volt fellépni, bemutatni tánctudásukat is.
A második napot Újvidéken kezdtük, a Péterváradi erődben majd a Duna folyását követve a karlócai békekötés helyszínének meglátogatása után eljutottunk a Tisza torkolatához. Egy versvadászat, a vízvizsgálat és egy jó hangulatú hajóút a Tisza
torkolathoz után folytattuk utunkat Nándorfehérvárra. A várban a törökkort elevenítettük fel, megemlékezünk Hunyadi Jánosról, a napot a Száva torkolat felett nyugovóra térő nappal zártuk.
Hétfőn tovább haladunk a Duna mentén Galambóc váráig. Ismét felelevenítettük a török kort, az vár történelméhez fűződő neves személyek (Mátyás, Kinizsi, Zsigmond, Károly Róbert) életébe tekintünk be. A nap további részében a Kazán – szoroson át Orsovára értünk. Újabb határt átlépve már Románia területén a Duna szabályozásáról és a Vaskapu történetéről egy vidám hajóúton szereztünk ismereteket.
A következő napot a valaha varázslatos fürdővárosban Herkulesfürdőn kezdtük. Itt ismét a víz volt az úr, megvizsgáltuk a termálvizet, elképzeltük a korabeli fürdőváros életét. Ebédre érkeztünk Temesvárra, először a temesvári református közösséggel
emlékeztünk meg a történelmi eseményekről, a forradalomról, majd a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjait hívtuk ki egy baráti mérkőzésre, illetve együttműködést igénylő közösségi játékokkal telt a délután.
Utolsó napon, hazafelé a Vajdaság második legnépesebb városába, a szecessziós épületeivel rabul ejtő Szabadkára látogattunk. Természetesen a híres piaci hangulatba is belekóstoltunk. A kirándulást jó hangulatban, élményekben gazdagon zártuk. Ezeket a következő héten egy kiállítás, illetve egy táncház keretében az otthoni iskolatársakkal, szülőkkel is megosztottuk.

Vajtáné Boros Éva
projektmenedzser - szervező

 

További képek a galériában

Határtalanul

A”Határtalanul” pályázat módot adott arra, hogy a 7. osztályosok a magyarlakta horvátországi Szlavóniába látogassanak. Megismerkedtek, barátságot kötöttek eszéki magyar gyerekekkel. Barangoltak a Papuk hegységben, Raholcán, Varasdon, Csáktornyán, Daruváron a magyar történelem szlavóniai vonatkozásaival ismerkedtek meg.